A kormány kifizeti a gyöngyöspatai romák 100 millió forintos kártérítését

Az önkormányzatot csődbe vinné a megítélt összeg.

Az iskolaperben megítélt 100 millió forintot az önkormányzat nem tudja kifizetni, hiszen csődbe menne. Igazságtalan döntés született, de a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani, ezért a kormány augusztus végéig biztosítani fogja Gyöngyöspata számára az összeget

jelentette be Facebook-oldalán Horváth László.

A térség fideszes országgyűlési képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy “pénzszerző akciót” a szegregáció ürügyén.

Az Országgyűlés előző pénteken nagy többséggel fogadta el azt a módosító indítványt, amely kimondja: a bíróság a jövőben nem állapíthat meg pénzbeli kártérítést a tanulóknak a gyöngyöspataihoz hasonló iskolaperekben, mondta Horváth László, aki az indítványt előterjesztette.

A képviselő hozzátette, azt is szeretnék elkerülni, hogy túlzó és egyoldalú pénzbeli kártérítések más településeket is csődközeli helyzetbe hozzanak. A gyöngyöspatai önkormányzatnak ugyanis végre kell hajtania a jogerős bírósági döntést, a településnek azonban nincs 100 millió forintja a kártérítés kifizetésére, azután ugyanis olyan kötelező feladatait nem tudná ellátni, mint a gyermekétkeztetés és a szociális ellátás, továbbá a folyamatban lévő fejlesztéseket is le kellene állítania.

A miniszterelnöki megbízott feladata a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek feltárása és azok megoldását szolgáló javaslatok kidolgozása.

Forrás: hvg.hu

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com