Felfüggesztette párttagságát három gödi DK-s

Azt mondják, nem szeretnék gátolni az országos ellenzéki összefogást, de nekik Göd az első. A városban április óta áll a bál az ellenzéki pártok és szintén ellenzéki, momentumos polgármester között.

Felfüggesztette párttagságát a Demokratikus Koalíció három gödi politikusa. Lőrincz László alpolgármester, Tóth Ágnes képviselő, Szilágyi László, a pénzügyi bizottság alelnöke azzal indokolta lépését, hogy nem szeretnék gátolni az országos ellenzéki összefogást. A lépést Szilágyi László jelentette be a Facebook-oldalán, amit a 24.hu szúrt ki. Szilágyi azt írta,

A múlthét eseményei után bebizonyosodott, hogy az országos politikai érdekei nem egyeznek Göd érdekével. Mi továbbra is Gödért dolgozunk, nincsenek országos politikai céljaink. Mi arra esküdtünk, hogy Göd város lakóit képviseljük. Az ő érdekükben és nem a budapesti pártközpontoknak akarunk megfelelni. Ezért azt is vállaljuk, hogy ha a mi személyünk gátja bármilyen ellenzéki összefogásnak akkor készek vagyunk megtenni amit a párt ránk ró.

Gödön komoly konfliktus alakult ki az ellenzéki pártok helyi képviselői között, miután áprilisban Balogh Csaba momentumos polgármester kirúgta a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetőjét, akit korábban a DK javaslatára pályáztatás nélkül neveztek ki. Ezután az LMP, a DK és a Jobbik képviselői is panaszkodtak rá pártjuk országos vezetőségénél.

Közben a kormány is bekavart azzal, hogy kivette az önkormányzat kezéből azt az ipari területet, amin a városban már eredetileg is visszás megítélésű Samsung-gyár van. Azóta Balogh kétszer is nekifutott alpolgármesterei leváltásának, mire a gödi képviselő-testület Fidesz–DK–LMP–Jobbik koalíciója felfüggesztette hivatalából, később pedig egy hangfelvétellel is támadták.

Forrás: hvg.hu

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com