Nagyon más lehet a koronavírus-járvány második hulláma

Nehéz lesz megkülönböztetni a tünetek alapján az influenzás, a náthavírusos, és a koronavírusos megbetegedésekben szenvedőket.

Koronavírus-világjárvány

A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

Merőben más lesz a koronavírus-járvány második hulláma, mert megjósolhatatlan, hogy a koronavírus, az influenza, valamint más, náthaszerű tüneteket produkáló fertőzések milyen hatással lesznek egymásra. Erről Nepusz Tamás bioinformatikus beszélt a Népszavának. A szakember szerint a tüneteik alapján nehezen megkülönböztethető megbetegedések miatt különösen nagy teher hárul majd az egészségügyre.

Sok múlik majd az egyes embereken, hogy védekezzenek és óvjanak másokat, de pozitív fejlemény, hogy szakmai berkekben már nincs vita a maszk használatának fontosságáról.

Nepusz Tamás szerint könnyen lehet, hogy a járvány második hullámának elején vagyunk, és vége van a viszonylagos nyugalomnak. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor heteken belül újra olyan lehet a helyzet, mint márciusban, amikor országos veszélyhelyzetet vezetett be a kormány.

Forrás: hvg.hu

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com